Signum Pro

Visszatér Kim Clijsters
I 2009. július 18. I Hozzászólás (0)

Clijsters – aki 2007 májusában vonult vissza, majd nem sokkal később házasságot kötött Brian Lynch kosárlabdázóval, akitől tavaly februárban gyermeke született – az Egyesült Államokban futó, World Team Tennis elnevezésű csapatbajnokságban tért vissza, az igazi profik között pedig Cincinnatiben láthatjuk majd újra.

Ezt követően Torontóban, majd az US Openen is elindul, és tervei szerint ezek után is folyamatosan a WTA Tour mezőnyének állandó tagja marad. Hogy sikerül-e a terve, abban még ő maga sem biztos, mindenesetre nagyon elszántan készül a visszatérésre.

„Úgy edzem, mint egy profi, mivel teljes visszatérésre készülök. Majd az US Open után meglátom, hogy miként alakul a dolog, és mihez kell még alkalmazkodnom – nyilatkozta a 26 éves Clijsters. –Ez egy teljesen úgy helyzet lesz a számomra, családostul utazni, visszatérni a pályára, egyszóval minden. Abszolút más lesz, mint amit annak idején 10-12 éven át csináltam.”

„Mindannyian nagyon szerencsésnek érezhetjük magunkat, hogy ismét a legjobbak között szerepel. A sportág helyzetétől függetlenül csak pozitív hatása lehet annak, ha egy korábbi Grand Slam-bajnok visszatér” – mondta Jim Curley, az US Open versenyigazgatója.

A World Team Tennis sorozatot életre hívó Billie Jean King is örül Clijsters újbóli színre lépésének: „Jót tesz a sportágnak a visszatérése, aminek a szurkolók az igazi nyertesei, mivel remek játékosról és egy nagyszerű egyéniségről van szó.”

Egy új szurkolója biztos lesz, ám hogy gyermeke hogy viseli majd a teniszversenyek légkörét, az még számára is rejtély.

„Nem tudom, meddig lesz képes a fenekén maradni a lelátón, de mindenképpen velünk jön majd” – mondta határozottan a korábbi világelső, 2005-ös US Open-győztes anyuka.

forrás: nso.hu

Babos Tímea célja a top30!
I 2009. július 17. I Hozzászólás (0)

A jövő héten várhatóan a 750. hely körül mutatkozik be a felnőtt női világranglistán Babos Tímea, hasonlóan nívós kezdés pedig még egyetlen magyar női teniszezőnek sem sikerült.

A csütörtöki sajtótájékoztatón a 16 éves tehetség az MTI kérdésére elmondta a bravúros rajt előzményeit is: “Wimbledon előtt három 10 ezer dolláros versenyen vettem részt Angliában, ezekből egyet megnyertem, kétszer pedig döntős voltam. Így jött össze indulásként ennyi pontom, amire tudtommal még egy magyar lány sem volt képes. A junioroknál egyébként jelenleg harmadik vagyok a ranglistán, de ha sikerülne egy Grand Slam-diadal, akár világelső is lehetnék.”

A londoni GS-torna korosztályos versenyében elődöntős, a Roland Garroson pedig párosban finalista Babos Timi 17. születésnapjáig – azaz jövő májusig – a WTA szabályai alapján egy éven belül csak 12 felnőtt viadalon vehet részt, ebből egyet már “elhasznált”. Mivel top 10-ben van a junioroknál, három felnőtt tornára szabadkártyát igényelhet.

“Várhatóan elmegyek majd 25, 50 de akár 100 ezres versenyekre is, egyelőre azonban az egyéni és csapat Eb-re koncentrálok, amelyekre Ausztriában, illetve Bulgáriában kerül sor. Májusig szeretnék bekerülni a legjobb 300-ba a felnőtteknél, a következő cél pedig a top 30 lesz majd” – árulta el Babos.
Édesapja és edzője, Babos Csaba hozzátette: jó esély van jövőre a ifjúsági olimpián való részvételre is Szingapúrban, ahová a junior rangsor első 30-40 helyezettje mehet, országonként két-két fiú és lány.

forrás: heyholetsgo.hu

Ana Ivanovic a legszexibb sportoló!
I 2009. április 25. I Hozzászólás (1)

Az FHM magazin 2009-es szavazásán Ana Ivanovic-ot választották a földkerekség 11. legszebb ismert személyiségének. Ezzel a szerb versenyző, aki a listán a legelőkelőbb helyen jegyzett sportoló is egyben, olyan szépségeket tudott képletesen maga mögé utasítani, mint Angelina Jolie vagy Eva Longoria. A “műfajban” hosszú ideig veretlen Maria Sharapova “csak” a 45. lett.

FHM magazin