Signum Pro

ITF G4-Oulu Negyeddöntő!
I 2010. február 10. I Hozzászólás (1)

Sziasztok!

Nincs sok időm, mivel mindjárt megyek melegíteni, viszont gondoltam gyorsan írok!

Tegnap egy orosz lány ellen játszottam, aki – hogyan is fogalmazzak – úgy tűnik, hogy olyan helyről jött, ahol alternatív számolást és helyváltoztató vonalakat használnak! :D Történt, hogy 5 nagyon szoros gém után 4/1-re vezettem. Ezután a lány szervájánál 40/0-m volt. Ekkor hibáztam párat és egyenlő lett…gondoltam én, mivel a lány közölte, hogy gém neki! Vita, bíró, vita, majd a szabály értelmében 40/30-ról folytattuk, buktam a gémet, majd még egyet, így 4/3 lett és úgy mozogtak a vonalak, hogy azt hittem, hogy elborul az agyam! Jose mondta, hogy “nyugodtan”, csináljam tovább, én is így gondoltam, de ez elég nehéz ilyenkor. Jött a bíró, a vonalak a helyükön maradtak, és innen 75 61 ide!

Párosban sajnos buktunk, nem ment annyira egyikünknek sem a játék! Marad az egyéni, mindjárt megyek pályára egy finn lány ellen, ő is kiemelt, kemény meccset várok. Meglátjuk mi lesz, szorítsatok! :)

Üdv,
Szabi

Hosszú szünet után ismét győzelem
I 2010. február 9. I Hozzászólás (1)

Sziasztok!

Ismét eltűntem egy időre, bocsánat! A helyzet az, hogy kicsit sok volt mostanság minden. Felvételi, tervezett versenyek, melyekre mégsem tudtunk menni, hazai versenyek, edzés, edzés, edzés és edzés!

Most éppen Ouluban vagyok, Finnországban, de tegnap előtt még Maniagoban voltam, Olaszországban. A hosszú utazásokat annyira azért nem szeretem, az elmúlt két napban azonban nem keveset utaztam.

Olaszországban Müller Rékával és Jónás Dorkával, illetve Hornok Miki bá-val voltunk a winter kupán, ahol sajnos az első meccsünkön kikaptunk a szlovénoktól. Réka három szettben nyert, utána én játszottam a Kolar Nasztjaval, aki 10. az ITF ranglistán és 62 61-re kikaptam. Szerintem kifjezetetten jól játszottam, jól is mozogtam, csak ő mindjárt az első lehetőséget beverte, míg én “csak” a harmadikat. Ennyi a különbség, de jó volt játszani vele, így tudom, hogy hol tartok. Párosban aztán sajnos nem tudtunk nyerni, így már nem juthattunk tovább.

Másnap a bolgárokkal játszottunk, én ott is kikaptam – meccslabdáról – szuper tie-break 11/9-re, de a párost nyertünk, így az 5-ik helyért játszott a csapat vasárnap. Azért a csapat, mert értem közben kijött a Jose és Apu kocsival a szombati, bolgárok elleni meccs után, mivel vasárnap este indult a gépünk Ouluba! Az itteni versenybíró ugyanis nem engedte, hogy a hétfői géppel utazzunk, kivéve, ha döntőt játszunk. Lényeg, hogy be az autóba szombaton délután 4-kor, persze pont aznap volt az a nagy havazás délen, hajnali 2-re otthon. Épp mikor a Jose-t vittük haza, majdnem nekünk csúszott egy autó, szerintem jól be volt rúgva, mert nagyon kacsázott és meg sem állt, de tényleg nagyon nagyon közel volt. Apu már a kerítésben volt szinte és így is csak centiken múlott!

Tehát 2-re hazaértünk hajnalban. Vasárnap ütőhúrozás, mosás, pakolás, indulás a reptérre, 6-ra ott vagyunk, mire közlik, hogy később indul a gép! Fantasztikus gondoltam magamban, de hát ez van, ilyen a teniszező-élet! Kicsit izgultam az átszállás miatt, mert így az is necces volt, de mondták, hogy el fogjuk érni, nyugi. Jó, jó, nyugodt vagyok, de azért fáradt volt az első gondolatom!
Ok, repülő rendben, átszállás rendben, hajnali 1-kor végre Ouluban megérkezünk, várjuk a csomagot! Hiába! Csomag sehol! Na, szuper, már csak ez hiányzott, nincs csomag! Most ugyan mi lesz?!

Itt kezdtem elveszíteni a türelmemet, de ilyenkor jó, hogy ott a Jose, mert tuti valami poénnal elüti a bánatomat! Még jó, hogy a Kriszti már egy nappal korábban jött, legalább ő tudott aludni… :D
(Igen, a Kriszu előbb jött ki, mivel Radenciben kikapott a negyeddöntőben és így a bíró nem volt hajlandó aláírni helyette…)
Tehát nagy nehezen fél háromra (HAJNALBAN!!!) megérkeztünk a szállásra, egy darab tenisztáskával (még jó, hogy valami csoda folytán Anyu úgy gondolta, hogy most az egyszer a tenisztáskába pakoljuk a teniszcipőmet, Attila pedig mindig hangsúlyozza, hogy a gépre vigyem föl a tenisztáskámat) és hulla fáradtan. Aznap, vagyis tegnap 8-ik meccset játszottam egy finn lány ellen, akit nem ismertem. Csak, hogy még jobb legyen a napom, valamit össze-ettünk, amitől görcsölt a gyomrunk (Krisztinek is és nekem is). Kriszti sajnos kikapott egy orosz lánytól, nem volt jó ómen, sőt Ödi is, pedig a második szettet hozhatta volna, jöttem én. Kezdett jobb lenni a hasam addigra, de azért még picit fájt, de tudtam, hogy ez nem látszhat rajtam, mert akkor a Jose szétvág, mint egy papírkutyát! :D
Tök jól kezdtem, 5/0 ide, na és ott nem is tudom mi történt. Nem is lényeg, hagyjuk inkább ( :D ), lényeg, hogy a végén nyertem 63 75-re. Kicsit ciki lett volna kikapni 2.kiemeltként egyből…! Remélem holnapra már jobban leszek és egész meccsen jól tudok játszani!

Elkezdődött a szezon, magas elvárásaim vannak magammal szemben, küzdeni fogok végig és NINCS MEGÁLLÁS! :) Köszi a szurkolást!

Sziasztok,
Szabi

Karácsonyi bejegyzés
I 2009. december 23. I Hozzászólás (1)

Sziasztok!

Tudom, tudom, nagyon régen nem írtam. Nem magyarázom, BOCSÁNAT! Az elmúlt hónapok nagyon húzósak voltak, mind a tenisz, mind a kondi, mind a suli tekintetében! Rábéredtem, hogy ha el szeretném érni a céljaimat, akkor sebességi fokozatot kell váltanom, ami naaaagyon nehéz volt, de úgy érzem jó úton haladok. Jose és Attila is többszörösen magyarázták, hogy kénytelen leszek változtatni a hozzáállásomon bizonyos tekintetben és be kell látnom, hogy igazuk volt.

Mostanában nagyon kemény kondi edzések vannak, játszom mellette a hazai első osztályú női versenyeken is, hogy ne essek ki a versenyzésből teljesen, de elsősorban a tavaszi ITF túrát tartjuk szem előtt az edzéstervben. Azt még nem tudom, hogy pontosan hova is megyünk majd végül, de ez nem is az én dolgom. Megyek ahová jónak látják és igyekszem a legjobb eredményt elérni.

Most sietek a Tálentumos ajándékozásra, mert most végeztem az edzéssel, viszont mindenkinek BOLDOG, BÉKÉS, MEGHITT KARÁCSONYI ÜNNEPET ÉS SOK SOK SIKERBEN GAZDAG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK !

Az új évben újjult erővel igyekszem megint írni gyakrabban,

Sziasztok,
Szabi