Március 18. csütörtök
Ez a nap óriási csatákat hozott a lányok egyéni mérkőzésein. Két mérkőzésen is meccslabdáról fordított az ellenfél, sajnos az egyik meccs a mienk volt. Az első szettben a játék nagyon ritmustalan és kiszámíthatatlan volt. Az ellenfél vagy nagyon jót ütött vagy hibázott. Réka kitartóan, türelmesen próbálta a saját szintjén állandó szinten tartani és végül felé billent a mérleg nyelve, 7:5. Ezután átvette a játék irányítását és 3:1-re elhúzott. Az ellenfél megtörtnek és csalódottnak tűnt ekkor. A következő gémben azonban visszakapta a lehetőséget arra, hogy magához térjen. Réka 40:15-ös vezetésénél kétszer is a háló segített az ellenfélnek. Itt hirtelen rákapcsolt és kihasználta az ölébe hulló lehetőséget. Elkezdett agresszívabb teniszt játszani, Réka pedig egy kicsit lepuhult. 4:5-nél nem kis szerencsével breakelnie is sikerült, 4:6. A döntő szettben mindkét lány kihozta magából a maximumot. Fej-fej mellett haladtak és olykor szenzációs labdameneteket produkáltak. 5:4-nél az ellenfél két hibájának köszönhetően Réka meccslabdához jutott. Ekkor kapott három olyan szervát, amilyet az ellenfél az meccsen keresztül nem ütött, 5:5. A következő gémben Réka hibázott kettőt és az ellenfélnek lett break labdája, ő azonban -ismét kis szerencsével- megcsinálta azt. Az utolsó gémben az izraeli nagyon határozott volt és befejezte ezt a 3 órás meccset, 5:7.
Ki szeretném emelni, hogy Réka a saját meccslabdájánál semmit nem hibázott. Az ellenfél hihetetlen adogatásaival egyszerűen nem lehetett mit kezdeni!!!
Másfél óra múlva következett a páros középdöntő. Réka kicsit csalódottan kezdte a meccset, ami az egyéni meccse után nem volt meglepő. Röviddel a kezdés után azonban mindkét páros kitűnően teniszezett. Az első szettben 5:4 40:15 után egyenlített az ellenfél, két hárított szett labdát követően. A tie break-ben 4:0 után 4:6 oda, amit 8:6-ra fordítottak Rékáék. Sötétedés miatt a második szett 3:2 állásánál holnapra halasztották a befejezést.
Március 19. péntek
Ma a páros középdöntő folytatása és az elődöntő következett. Rékáék 7:6 3:2-ről folytatták a tegnap be nem fejezett mérkőzést. Egymás után mindenki hozta a saját adogatását, nem volt kiemelkedő teljesítmény, 5:4. Ekkor jött az amire számítani lehetett. A magas holland lány megremegett és elrontott egy pár labdát, illetve kettőshibát ütött, amivel Rékáék 15:40-hez jutottak. Innen az ellenfél még kiegyenlített, de a no add-nél Réka kitünő return-ja után már nem bírták pályán tartani a labdát, 6:4.
Fél óra elteltével kezdődött is az elődöntő. Réka és Denise nagyon le voltak lassulva, sokat hibáztak, 0:3. Innen visszahozták a reményeket, 4:4-nél Réka adogathatott. Sajnos ezt a gémet nagyon bátortalanul, hibát hibára halmozva veszítették el, 4:5. A következő gémben nyert helyzetből, no add-re kényszerültek és sajnos elveszítették azt, 4:6. A második szettet is hasonlóan kezdték 0:3. Ezek után jöhetett a már megszokott fellángolás 5:4. Itt az ellenfél még egyenlített, de a következő szervagémüket már nem tudtak hozni, 7:5. A szuper tie break sem kezdődött jól, de 1:4 után 5:4-re fordult az eredményjelző. 7:7-nél azonban Réka partnere out-ra tartó lecsapást rontott, aztán ütött egy kettős hibát és ezzel megpecsételte csapata sorsát, 7:10.
Nagy kár ezért a párosért. Ezúttal Rékáéknak nem volt szerencséjük, de ne felejtsük el hogy az előző versenyen fortuna végig kitartott mellettük. Soha rosszabb szereplést Réka!
Március 16. kedd
Réka tovább menetel. A mai napon egy angol lánnyal találkozott, aki az előző versenyen az első kiemeltet is búcsúztatta. Az ellenfél kezdett jobban és szerezte meg a vezetést. 2:4-nél azonban Réka percei következtek. Nagyon nehéz helyzetből, nagyon kitartó munkával fordította meg a szettet, 6:4. A második szett is hasonlóan nagy csatát hozott. Itt az ellenfél kicsit határozottabb és agresszívabb játékának köszönhetően, Réka többet hibázott. Az ellenfél ledolgozta hátrányát, 3:6. A döntő szettben nagyon látványos labdamenetek váltották egymást. Hol az egyik hol a másik játékos játszott kitűnően a saját szervagémeiben, ezért egészen 3:3-ig fej-fej mellett haladtak. Ekkor Rékának sikerült először break előnyhöz jutni, 4:3. Következő szervagémét Réka simán hozta és már csak egy gém kellett a mérkőzés befejezéséhez. Az ellenfél nem remegett meg és hozta a saját szerváját, 5:4. A következő gém kemény szervákkal indult és Réka 40:15-nél meccslabdákhoz jutott. Az ellenfél azonban nyerő ütéseinek köszönhetően megfordította a gémet. Előny ott. Gyönyörű labdamenetek, óriási ütésváltások következtek, míg végül Réka az ötödik meccslabdáját végül is értékesítette, 6:4. Holnap az izraeli Zimmermannal játszhat az elődöntőbe jutásért.
Kriszti a brit Ren-nel találkozott ismét. Az első versenyen tőle kapott ki miután felkvalizta magát. Krisztinek felépített terve volt arra, hogyan lehet megverni ezt a kellemetlenül pötyögő játékost. Az első szett 75 percig tartott. Kriszti türelmesen játszott és meg is voltak a lehetőségei arra, hogy megnyerje ezt a szettet. Sajnos az ellenfél jobban kihasználta a saját gémlabdáit így óriási csatában, ha csak egy paraszthajszállal is, de övé lett az első, rendkívül szoros szett, 3:6. A második szettre az ellenfél elérte célját. Kriszti fejben kicsit megtört, nem tudta feldolgozni az első szett negatív hatásait és hibát hibára halmozott. Itt már az ellenfélnek csak időre volt szüksége ahhoz, hogy megnyerje a mérkőzést. Bár ez a szett is viszonylag hosszú volt (45 perc), az eredmény sajnos 0:6. Kriszti a két hét alatt öt mérkőzést nyert, amivel teljesen elégedett vagyok. Akitől kikapott döntőt játszott, tehát nem rossz játékos. Csak így tovább.
Párosban a magyar lányokat összesorsolták. Szabina, Kriszti-Réka, Star. Krisztiék kezdtek jobban. 1:0 és 2:1 volt nekik breakkel, amit azonnal vissza is adtak mindig. Sőt Rékáék egyenlítése után ismét elbukták sajátjukat. Rékáék sem játszottak kimagaslóan, de ők megtartották az előnyüket a szett végéig, így 6:4-re övék lett az első szett. A második szett semmi újat nem hozott, tehát Rékáék jutottak a legjobb nyolc közé.
Március 15. Hétfő
A Réka kezdte a mai napot. Egy selejtezőből feljutott játékossal sorsolták össze. Ez mindig veszélyes dolog, hiszen az ellenfél már három győztes mérkőzésen van túl. Réka nem játszott különösebben jól, de türelmes volt és megvárta, amíg az ellenfele elütögeti a labdákat. Szoros gémekkel kezdtek, de mindketten hozták az adogatásaikat. 4:3-nál megérkeztek az ellenfél hibái. Három hibát követően Réka elvállalt egy tenyerest, és be is ütötte, 5:3. Hozta az adogatását és már meg is volt a szett, 6:3. A második szettben már sokkal határozottabb volt és 5:1-re elhúzott. Ekkor az ellenfél minden mindegy alapon rákapcsolt és sorra ütötte a nyerőket. 5:4-nél Réka nem remegett meg, három nyerőt is ütve befejezte a meccset, 6:4. Réka ma annyit játszott ki magából, amennyi erre a mérkőzésre feltétlenül kellett. Így kiharcolta magának a lehetőséget hogy holnap, egy új nap, ismét megmutathassa,mit tud.
Kriszti következett és ott folytatta, ahol tegnap abbahagyta. Lépésről lépésre, pontról pontra következetesen, taktikusan játszott. 3:2-nél 0:40 volt neki, de az ellenfél ekkor 7 nagyon jó pontot játszott le. Így 3:3 0:30 lett Kriszti szervájánál. Ő nem tört össze csak csinálta tovább a dolgát. Ez egyszerűen hangzik, de aki valaha teniszezett az pontosan tudja, milyen nehéz ilyenkor folytatni a megkezdett utat, annak ellenére, hogy pillanatnyilag sikertelenek vagyunk éppen. Kriszti így tett és az ellenfél pozitív periódusát sikerült megtörnie. Hozta az adogatását és a következőben megtörte az ellenfelet. Szoros gémek voltak, de a kitartó munka meghozta gyümölcsét, 6:3. A második szettben Kriszti már az elején meglépett, 1:4. Ekkor egy kicsit magára húzta az ellenfelét, 4:3, de aztán ismét hozta a következő két szoros gémet és ezzel a mérkőzést is. A vége látszólag sima 6:3 6:3!!!
Szabina mérkőzése zárta a napot. Ö kapta a legnehezebb ellenfelet. 2:0-s vezetéssel kezdett, nem kapkodott és legyorsította az ellenfél labdáit. Ezután sajnos valami történt a szervájával, amit egyelőre nem tudok megmagyarázni. Jöttek a kettőshibák és ezzel elbizonytalanodtak az ütések is. A labdamenetek nagy részét ugyan a Szabina irányította, de a befejezések rendre kicsúsztak. Innentől fogva nagyon hektikussá vált az egész mérkőzés. 2:4 0:40-es állásról Szabina 5:4-re fordított és ő következhetett adogatással. Ismét kettőshibák, egy gémen belül öt. Mondanom sem kell, hogy erre az egész szett ráment. Ismét bizonytalankodás, görcsölés. Az ütéseit nem engedte el, sokat hibázott, 5:7. A második szett hasonlóképpen alakult. Egyszer szinte minden működött, máskor pedig szinte semmi. Én ezt a rengeteg hullámzást a mai napon a szerva számlájára írom. Véleményem szerint ettől bizonytalanodtak el az ütések is. Hiába a szoros, küzdelmes mérkőzés, a nagy csata, a végén az ellenfél örülhetett 5:7 6:7.
Holnap Réka és Kriszti egyéni mérkőzéseivel kezdődik a nap, utána valószínűleg jönnek a páros mérőzések is.