Sziasztok!
A nagy tanulás közepette gondoltam írok pár sort arról, hogy mi is a helyzet velem.
Nem túl izgalmas, hiszen edzés-edzés-edzés- és nem fogjátok kitalálni… EDZÉS.
A múlt hét nagyon, de nagyon kemény volt. Sok kondi, a tenisz is “meghalós” volt, rendesen szét is voltam esve a hét végére. Még a szombatom is munkával telt, hiszen reggel tenisz, délután meg 40 perc futás a szalagon! Fúúú, totál ki voltam.
Csak, hogy véletlenül se unatkozzak, edzések előtt, közben és után vehettem elő a tankönyveket és tanulás ezerrel, nehogy a suliban gond legyen. Az első pár dolgozatom lehetett volna jobb is, de ennél többet tényleg nem tudok már tanulni!
Most már kevésbbé kondisak a teniszedzések, jó hangulatban telnek, olykor-olykor néhány feladat során még a Jose-t is sikerül elkapnom, de biztos vagyok benne, hogy ha ezt elolvassa, akkor majd nagyon megver, csakhogy helyre tegye a dolgokat!
Minden esetre a játék úgy érzem jól megy, még akkor is, ha délutánokra kissé jobban elfáradok még.
Jövő héten megyünk megint versenyre. Ez most TE14-es verseny lesz, egy 1-es kategóriás, Livornoban, Olaszországban. Ez az egyik legerősebb 14-es verseny évek óta, így kíváncsi vagyok milyen eredményt tudok majd elérni. Bármi is lesz, én már nagyon várom! Az egyik klubtársam, Hollós Virág is jön, meg André is, tehát leszünk kint többen magyarok, lesz kinek szurkolni.
Na megyek vissza biológiát tanulni, majd még jelentkezem,
Üdv,
Szabi
Hosszú böjt után megszületett az első komoly győzelme Szávay Áginak a 2009-es esztendőben. Méghozzá nem is akárki ellen. Ági ugyanis a jelenlegi világranglista 7. helyezettjét, a szerb Ana Ivanovicot múlta felül 6:4 4:6 6:1 arányban és bejutott a 4. fordulóba a Miamiban zajló Premier-tornán.
Azok után, hogy a télen elsősorban mentális és fizikális problémák miatt meccset sem tudott nyerni, a tavaszi mérlege már top30-as játékoshoz méltó: 9-4. Véleményem szerint a mai győzelem pályafutása egyik legfontosabb sikere, hiszen komoly lökést adhat neki a továbbiakra, ráadásul a szponzoroknak is kellett már valami teljesítmény a gazdasági válság közepén.
Az is egyre nyílvánvalóbb, hogy jó döntés volt elhagyni Kuharszky Zoltánt, aki képtelen volt már motiválni tanítványát és a szakítás előtt túlzottan is éles kritikát fogalmazott meg vele szemben saját honlapján, holott előtte éppen ő volt aki a “babot is húsnak” értékelte.
Úgy látszik tehát, hogy Ági újra a teniszt részesíti előnyben és komolyan gondolta, hogy a kortársak nyomába eredjen, akik az utóbbi 1 évben elhúztak mellette. Szerencsére a vereségek idején születő frázisok (jól játszom, sokat fejlődtem) helyett már a józan gondolatok vezérlik Ágit, ami azt jelenti, hogy az Önértékelése is kezd rendbejönni. Még a végén pszichológusra sem lesz szükség:), csak egy jó edzőre, akit a holtidőszakban talán sikerül megtalálni.
Apropó a 4. fordulóban a legjobb formában lévő kortárs, Azarenka jön
A Magyar Tenisz Szövetség honlapján néhány hete már olvasni a meghívót, hogy március 28-án rendes közgyűlést tartanak az Aréna Szállóban. Ezzel párhuzamosan itt-ott, különböző fórumokon megint felkapott témává vált szövetségünk tevékenységének “értékelése”.
Nos ez az, amiben nagyon jók vagyunk. Mindannyian. Értékelünk, szidunk, kritizálunk. Olykor még egy-egy építőjellegű javaslatot is elkapni a nagy viták közepette, de sajna ez igen ritka.
Szerintem, nincsen azzal baj, ha valaki nemtetszését fejezi ki, ahogyan azzal sem, ha valakit nem érdekelnek a dolgok. Azzal viszont már igenis baj van, amikor a kettő találkozik, és olyan valaki kritizál, aki közben állítja, hogy nem érdeklik a folyamatok. A KÖZgyűlés, már nevében is jelzi, hogy nem egy szűk rétegre vonatkozik, hanem a közre. Ebben az esetben elsősorban a magyar tenisztársadalomra. Az, hogy az Aréna Szállóban tartják lehet egy pozitív üzenet, miszerint annyi érdeklődőt várnak, hogy nagyobb helyiséget kerestek, de ez csupán feltételezés. Az viszont tény, hogy még a legutóbbi, tisztújító közgyűlésen sem volt határozatképes elsőre a gyűlés.
Vajon nem érdekli a tagságot a választás? Nem fontos a legtöbb klub számára, hogy kik vezetik a szövetséget? Nem lenne érdekük, hogy jelenlétükkel jelezzék, hogy ők is vannak, rájuk is figyelni kellene? Vajon tényleg közömbösek lettek az idő múlásával az irányítókkal szemben?
Merem hinni, hogy ez nem így van. Őszintén bízom benne, hogy ennél sokkal egyszerűbb, gyakorlatiasabb magyarázata van a kialakult helyzetnek.
Én Baján kezdtem teniszezni. Akkoriban még volt hagyománya a tenisznek Baján, volt férfi és női csapat, több első- és másodosztályú teniszője volt a klubnak, 10 pályájával a Petőfi-szigeten az ország egyik legszebb létesítménye volt. Emlékszem, hogy még akkoriban sem nagyon lehetett mit hallani a szövetségről, az irányítókról, hacsaknem valakit szidni kellett. Arra mégsem emlékszem, hogy valaki elment volna a KÖZgyűlésre és elmondta volna gondjait.
Azóta Baján haldoklik a teniszélet. Átment teljesen amatőrklubba, amivel semmi baj nincsen, csupán kár, hogy a versenytenisz eltűnt. Főleg annak tudatában kár, hogy az elmúlt évek egyik-másik kiemelkedő ifjú játékosa éppen Bajáról került ki, mint Madarász Gergely vagy Szlavikovics Szabina, de Pump Luca is komoly eredményeket ért el fiatalon. Az ő alapjaikat Baján tették le, sőt még ugyan az az edzőjük is volt, igaz engem is edzett még anno az illető, Markó István, mégsem látni őt versenyeken, nem jár közgyűlésekre.
Szerintem a baj valahol itt kezdődik. Amikor olyan klubok, mint a bajai, ahol éveken át komoly hagyománya volt a tenisznek, ahol az embereket érdekelte, hogy mi történik a hazai tenisztársadalomban, egyszerűen visszahúzódnak a saját berkeikbe, szépen lassan leépítik a versenyteniszt és nem is akarnak foglalkozni már a KÖZ ügyeivel.
A Davis Kupa kapcsán már megjegyeztem, hogy szomorú az a tény, miszerint 200-300 néző ült a lelátókon. Az egyik hozzászóló nagyon jól elkapta azt is, hogy ezzel mi a baj, hogy ennek többsége teniszező volt, nem érdeklődő. Nos a KÖZgyűléssel is ez a helyzet. Nem csupán az a baj, hogy 50-60 tag képviselteti magát általában, hanem, hogy ugyanaz a “keménymag” jár, végülis az ő akaratuk érvényesül, az ő elképzeléseik szerint haladnak a dolgok. Nincs érdeklődő, nincs új tag, nincs újságíró, nincs sajtótájékoztató, semmi olyan nem tapasztalható a magyar tenisz KÖZgyűlésén, amitől a KÖZ érdekesnek, érdemesnek tartaná elmenni.
Így persze az irányítók helyzete is egyszerűbbé válik. Szűkebb kőrnek kell megfelelni. És határozottan jelzem, hogy itt nem arra célzok, hogy könnyebb “mutyizni”, csupán arra a tényre, hogy a pozíciókat az adott szűk réteg adta, így elsősorban feléjük tartozik elszámolással. No de nem jogilag, erkölcsileg, stb. hiszen a Magyar Tenisz Szövetség elnöksége az egész magyar tenisztársadalom felé tartozik felelősséggel, mégis a gyakorlat nem ezt mutatja.
Patay Lacit a közgyűlés kétszer megválasztotta eddig. Egyszer a rendkívüli tisztújítón, majd novemberben megerősítették az elnöki pozícióban. A legutóbbi választás során elnökséget is választott a tagság, így most kiderül, hogy mire is megy az elnök Úr a következő időkben. A Roland&Berger tanulmányt gondolom rajtam kívül más is olvasta, melyre a következő évek során stratégiát kíván építeni Patay Úr. Azt azonban látni kell, hogy addíg, míg a tanulmányra épített stratégia gyümölcsöket hoz, egy sor egyéb döntést kell meghozni, melyek a jelen problémáit orvosolják. Az, hogy sokat most azzal vádolják, hogy eddig sem történt semmi és most sem változott semmi, szerintem még egy kicsit elhamarkodott. Éppen egy KÖZgyűlés lenne egy alkalmas fórum arra, hogy a kellő kérdéseket feltegyék a tagok, hogy a kellő kritikákat megfogalmazzák a kritikusok és lehetőség szerint megfelelő számban elhangozzanak javaslatok is.
Szerintem nagyon fontos lenne, hogy minél több, minél szélesebb körű fórumon lehessen vitázni, értekezni arról, hogy merre is kellene menni, milyen irányt kellene venni, hol vannak lehetőségeink, hol vannak a gyengeségeink, valamint, hogy ezekhez milyen – külső és belső – erőforrásokat tudunk, kell és szabad rendelni. Meg kell találni azt az irányt, mely nem biztos, hogy mindenki számára megfelelő, de egy határozott irány, mely nem zár ki semmilyen együttműködést, ezáltal mindenkié lehet.
Szerintem nem szabad csendben lennünk csak azért, mert eddig nem kérdeztek meg, és nem szabad csak azért kiabálni, mert eddig nem hallották meg. Minél többen mondják el véleményüket, minél többen érvelnek pro és contra, annál korábban lesznek a KÖZgyűlések megint a KÖZ érdekei, melyeken a tenisztársadalom javarészét képviseltetve lehet dönteni a fontos kérdésekben!